Viharkorbács már messziről hívogat, szinte a második otthonom, kellemes színeket, hangokat és illatokat áraszt. Eszembe jutnak gyerekkorom itt öltött évei, mikor apám elkezdett felkészíteni a vadászatra. A környék erdeit és lakóit úgy ismerem, mint saját, repedezett tenyereimet. Nem sok hely van…

A szörny üvöltését már kilométerekről hallani lehetett. A friss tavaszi szél vér és rohadó hús szagát hozta magával. Közeledtünk a barlanghoz. Az erdő hemzsegett a lidércektől, ezek voltak az egyik legmocskosabb teremtmények, amikkel valaha is dolgom volt. Kicsiny fényként táncoltak az erdőkben…