Reggel öt óra, megszólal az ébresztős órám, ami az ágyam mellett közel a fejemhez csücsül egy éjjeliszekrény tetején. Ha a lakás másik végében lenne is biztosan ráébredek és onnantól már nincs szundi, sem „csak még öt percet”. Híresen rossz alvó vagyok. Bármilyen nesz fel tud verni a legmélyebb álmomból is, és ha egyszer felébredek, nem tudok visszaaludni. Legyen az délután egy óra vagy hajnali fél három. Készülődök munkába, reggeli kávé és egy szendvics, zuhany, ami minden reggel egy áldás. Egy hónapja dolgozok az egyik pittsburghi öntödében szélén, hatalmas hőség, brutális pára és embertelen súly, ami minden nap megmozgatásra vár. Lószar fizetés, de épp elég arra, hogy megéljek. Szóval ez a nap is ugyan úgy indul, mint a többi, az egyik kollégámmal közösen járunk be a gyárba, felvesz reggel a ház előtt és este ugyan ott tesz ki. Szakadó esőben állok a társasház előtti parkolóban, Marthy tíz perce késik, ez nagyon nem jó, ha késünk bukjuk a mai jelenléti díjunkat. A vezetőség igen komolyan veszi a munkaidő kezdetét, a vége természetesen már rugalmasan változik, de valahogy mindig csak túlórákba.
Egy pici kattanásra leszek figyelmes a hátam mögött, inkább elindulok gyalog, még mielőtt valaki azt hinné, rosszban sántikálok és rám hívja a rendőröket. Egyébként sem várhatok rá egész nap, ha kések is, legalább ne az egész napi fizetésem menjen le a lefolyón. Hosszú egyenes utcák és kanyargó sikátorok egyaránt vezetnek utamon, a különös csak az, hogy mindenhol egyformán kihalt. Szakad az eső, de ez nem szokta meggátolni az embereket a mindennapjaikban. Egy-két embert látok csak az utcákon és ők is próbálnak mielőbb valami száraz menedéket találni az eső elől. Megérkezem a gyárhoz, a kapuk tárva-nyitva és bentről a jól megszokott kohók tüzének halk sziszegése hallatszik. Amint beérek az öltözőkhöz szinte lerúgom magamról az összes vizes ruhát. Bőrig áztam és semmi kedvem tüdőgyulladás miatt egy-két hetet kihagyni. Átöltözöm és magamra öltöm a minden rétegében tűzálló, majd hét kilós munkásruhámat, amint felöltözöm félhangosan, igazából csak magam nyugtázására annyit mondok: Kész!
-Hahh… az biztos, hogy kész- szólal meg valaki a hátam mögött. Mit tagadjam, megijedek és megpördülök, azt várva, hogy a műszakvezetőm vagy valamelyik kollégám van kötözködős kedvében és gúnyolódik velem. De sehol senki…
-K… Ki volt az?- kérdezem fél hangosan, reménykedve, hogy nem kapok választ.
-Na vajon ki, Puhapöcs? Hát a legjobb barátod!- A hang iszonyúan közel szólal meg, mintha valaki ott állna a vállamon és közvetlenül a fülembe mondaná. Önkéntelenül is a vállamra nézek, de nincs ott senki.
-Te komolyan azt vártad, hogy ott leszek? Hogy lehet valaki ekkora kretén?- Még mindig azt várom, hogy valahonnan előlép egy ember és közli, „Jól beszoptad haver!” de hiába.
-Hol vagy? Ki vagy? Mutasd magad!- Úgy pörgök az öltözőben, mint egy búgócsiga… -Gyere be a WC-be.- Félve lépem át a WC ajtó küszöbét, de döbbenten veszem észre, hogy itt sincs senki.
-Na? Ugye milyen jóképű vagyok?- Szólal meg a jobb oldalamon, oda fordulok és a rémülettől megdermedek. A tükörképem bámul vissza rám, de valami felismerhetetlen, beteg vigyorral.
-Azért jó végre így szemtől szemben Nagyfiú! Tudod azt hittem már sosem találkozunk…- Nem akarok hinni a szememnek, a tükörképem beszél hozzám, de teljesen más hangon és teljesen máshogy néz ki.
-Hagytam Neked egy kis meglepetést is, nézz be az egyes ajtó mögé.- int a hátam mögötti budi ajtaja felé. Kinyitom az ajtót és amint meglátom szinte azonnal kidobom a taccsot. Marthy feje az, félig kilóg a WC-ből, tiszta víz és szar, mintha megpróbálták volna lehúzni, de a WC gyomra is felfordult és vissza adta amit addig látott.
-Tetszik? Magam csináltad.- Hogy mit mondott?
-Igen… TE voltál, én voltam, MI voltunk és nem csak őt! Nem furcsa, hogy egy kurva lélek sincs az egész gyárban…. Már legalább egy fél órája itt sündörögsz az öltözőben és egyik nagyfejű sem jött, hogy ordítson, hogy hol voltál? Mit képzelsz magadról? El sem tudod képzelni milyen könnyen találnak bárkit a helyedre és a többi, és a többi…. Mindenkit megöltünk tegnap, hát nem is emlékszel?-
Ekkor vág fejbe a felismerés, semmire nem emlékszem a tegnapi napból. Kivéve talán annyira, hogy megérkezünk a gyárba és bejövök az öltözőbe. Innentől semmi, egy homályos kép, egy folt, semmi. Tök sötétség.
-Marthy volt az első, ő mondjuk nem igazán érdemelte meg még szerintem se, de ember BETEG VAGY! Levágtad a fejét és megpróbáltad lehúzni a budin… Amikor nem ment még tapostad is…. Ja nem… az nem Te voltál, hanem én, vagy is igazából TE. Te, Te, Te, TE, TE. Én nem is létezem csak abban a kattant, hülye agyadban. Ezután szépen végigmentünk az egész gyáron, volt, aki hadakozott, volt, aki nem is tudta, hogy mi vár rá. De a főnök…. Hmmm, ő járt a legjobban… A hatalmas hájas disznó, saját belénél fogva lógattad az egyik kemence fölé… Erről jut eszembe, már tuti jó kis füstölt szalonna lett belőle.
-FOGD MÁR BE!- szédülök, émelygek és egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Kirohanok a szakadó esőbe, alig kapok levegőt, ledobom a tűzálló kabátot és csak hagyom, hogy az eső mossa az arcom. Visszalődörgök a gyárba, vissza a munkaállomások mellett és tényleg… Minden. Csupa. Vér. Egy pillanatra megfordul az agyamban, hogy elmenekülök, de a DNS-em mindenhol ott van. Lehetetlen elbújni a mai világban.
-Azt ne mondd, hogy nem emlékszel Orlando-ra.- Szólal meg megint.
-Milyen Orlando?- kérdezem egy padra roskadva.
-Orlando, ahol születtem, ahol Te megteremtettél, ahonnan ide költöztünk. Ott hagytad a feleséged, a gyerekeid, a macskátokat… vagyis, amik megmaradtak belőlük.-
-Nem volt soha feleségem, sem gyerekem. Egyébként is a kutyákat szeretem.-
-Volt, mindened megvolt, de jöttem ÉN és szép vérvörössé változtattam az életed, az egyik napról a másikra. Viszont ezeket megbeszéljük később pajti, én nem várnám meg most sem, hogy ide érjenek a rendőrök… ennyi ember közül valakit csak vártak haza, és tegnap nem ment…. Az első hely a munkahely, Te pedig itt ülsz egy mocskos mészárszék közepén. Örülhetsz ha nem lőnek l….
Halk hörgésbe csap át az utolsó mondata, ahogy lassan átvágom saját torkom a munkában használt szikémmel, megszabadítva a világot egyszerre két szörnyetegtől…
A bejegyzés trackback címe: