Egy új megbízás I.

A szörny üvöltését már kilométerekről hallani lehetett. A friss tavaszi szél vér és rohadó hús szagát hozta magával. Közeledtünk a barlanghoz. Az erdő hemzsegett a lidércektől, ezek voltak az egyik legmocskosabb teremtmények, amikkel valaha is dolgom volt. Kicsiny fényként táncoltak az erdőkben éjszaka, az eltévedt emberek jóakarót láttak bennük, segítséget és minden egyes alkalommal besétáltak a csapdájukba. Ebben a pillanatban egy rikoltó kísértet észrevette az egyik társunk. A rikoltó irányításával húsz, vagy harminc lidérc támadt nekünk és én csak arra tudtam gondolni, hogy ezért vadászok egyedül.

A boszorkány megölése hatalmas port kavart, ismert lettem, keresni kezdtek az emberek. Egyre több megbízásom volt, igaz kisebb ügyek, kevesebb pénzért, de az is valami. A sötét középkor szülte a szakmám, amikor a fenevadak úgy döntöttek fejetlen vérengzésnek erednek és az addigi, bujkáló, csak létfenntartásért gyilkolást felváltják a félelemkeltéssel és hasztalan vérontással. Mágusok, fejvadászok, lovagok és nemesek fogtak össze és megalapították a Fehér Láng társaságát. Életüket és vérüket áldozták, hogy az emberek ismét békében élhessenek, egymástól tanultak és mindig szívesen várták soraikba az ifjú „féregirtókat”. Ezt a gúnynevet a hitetlen, semmirekellő csürhe aggatta a Láng tagjaira. Egy idő után megbékéltünk és rájöttünk, hogy voltaképpen igazuk van. Férgektől szabadítjuk meg a városokat, országokat. Már két napja úton voltunk és alig vártam, hogy végre megérkezzek Viharfokra. Mióta a légi közlekedést ellehetetlenítik a szinte folyamatos elektromos viharok az emberiségnek le kellett mondania a repülés képességéről. A leggyorsabb módja az utazásnak napjainkban a vonat, minden országot összekötnek és behálóznak a vasút hálózatok. A vonaton is próbáltam figyelmesen hallgatni a körülöttem utazók beszélgetését. Egy alakváltóról szóló pletyka indított az utamra, valahogy úgy éreztem, több áll a háttérben, mintsem holmi szóbeszéd. Viharfoki pihenőm szinte megváltás volt, kicsiny, álmos városka volt, de nem szűkölködött, egy volt azok közül a települések közül, amelyek jól jártak a vasút felvirágzásával. Forgalmas csomópont lett és így a megszálló turisták és üzletemberek pénzéből a városka is kikupálódott. Nem először járok Viharfokon, ismernek már, mint a rossz pénzt és tudják, hogy ha erre járok valami nincs rendben. A vonatról leszállva azonnal a törzshelyem felé veszem az irányt, táskámat a vállamra dobom és elindulok a város legtalálóbb nevű fogadója a Viharkorbács felé.