Hideg kezek érintésére térek magamhoz. A boszorkány végighúzza ujjait az arcomon és hirtelen a nyakam köré fonja őket. Olyan szorosan tartja a kezeiben a nyakamat, hogy ismét az ájulás kerülget. Vigyáz, nehogy megfojtson, és nehogy elájuljak. Minden pillanatát ki akarja élvezni a halálomnak és ez nekem most pont kapóra jön. Vérszomjas és dühös, az egész városon keresztül üldöztem és így nem tudott enni már három napja. Egyetlen lélek sem került feneketlen gyomrába.
Elcsigázott, éhes és én kéznél vagyok neki. Keresztül sétál a termen, miközben kezdi felvenni valódi alakját. A kedves középkorú hölgy végtagjai megnyúlnak, haja kihullik, hatalmas csavaros szarvakat növeszt a halántékán, alsó és felső ajka visszahúzódik és megjelennek tűhegyes fogai. Már csak egyik keze tart az élet és az örök álom küszöbén nyakamnál fogva. Amint végig vonszol a kőpadlón észre sem veszi, ahogy elhalad a kardom mellett. Óvatosan megragadom hűséges bajtársam és a mellkasomra fektetem, nem veszi észre, hogy fegyverem ismét nálam van. Elmormol valamiféle varázsigét, mire egy hatalmas kőoltár emelkedik ki a földből. Tele van véres húscafatokkal és emberi maradványokkal. Enyhül a szorítása és látom, hogy felém fog fordulni.
Jobb kezemet a homlokomhoz emelem, és a mutatóujjammal megérintem. Elhadarom az Ephinium áldás szavait és végighúzom a mutatóujjam katanám pengéjén. Fehér izzás tör elő a pengéből és lángolni kezd a kard, gyönyörű, hófehér lángok nyaldossák a levegőt körülötte. Suhintok egyet a fejem felett kardommal, a boszorkány nem számít rá, hogy ilyen virgonc vagyok és meglepettségében lecsapom a nyakam köré tekeredett karját. Iszonyú visítással térdre esik és sikoltozva, szitkozódva szórja az átkait. Táskám mélyéről előhúzok egy kis üvegcsét, amiben szentelt víz van és hozzávágom. Az üvegcse azonnal szerte robban, amint a bőréhez ér és a víz elkezdi lemarni a húsát és ízületeit. Szinte savat fröcsögve fetreng a földön, mikor közel lépek hozzá és a szemébe nézve elvigyorodok.
- Tudod, volt egy nap, amikor azt hittem elszöktél és nem kapom meg a fejedre kitűzött vérdíjat.
- Rohadj meg a pokolban Vadász! Legyen átkozott az összes felmenőd és minden rokonod minden gyermeke! Te pedig zokogva nézd végig saját véred elsorvadását!
Utolsó szavai még akkor is tisztán csengenek fülemben, mikor a levágott fejét a polgármester asztalára teszem a jussomért cserébe. Busás jutalmamat számolva térek be a legelső kocsmába, hiszen csak ilyen helyeken juthat az ember értékes információkhoz és új megbízásokhoz.
A bejegyzés trackback címe: