Odaát

Már gyermekkoromban is tartottam az üveg ajtóktól. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de minden pillanatban arra vártam, hogy egy figura felbukkan az üveg túloldalán és éhes tekintettel fürkész engem. Természetesen ez sosem történt meg, de valahol mélyen mindig bennem volt a félsz, a tartás. Azóta rengeteg idő telt el, de az üveg ajtók még mindig léteznek. Mind a mai napig úgy közelítem meg őket, mintha valami túlvilági kapuk lennének. Tegnap egy arcot is láttam, ma pedig pici kezek érintették meg, de amint közelebb értem köddé váltak. Nem tudom, hogy miért nem látja rajtam kívül őket senki, de ott vannak a figurák és én érzem a lelkük finom, édes illatát...