A játék

Úgy halad velünk az autó, mint ha siklana a talaj felett pár méterrel. Semmit sem érzünk, tiszta beton az egész, sehol egy repedés, kátyú vagy göröngy. A felkérés a semmiből jött, egy játék, amit már rengetegen kipróbáltak, és aki itt volt egy életre szóló élményt kapott. A két játékos, egy férfi és egy nő, nem ismerik egymást, a helyszínre vezető úton találkoznak először. Így volt ez most is. Játékos társam egy fiatal japán hölgy Suki, őt ugyan úgy érte a lehetőség, mint amilyen villámcsapásként jött nekem is, és hát az ember nem utasít vissza egy játékot, amiről csak városi legendákban hallott.

A szóbeszéd szerint létezik egy ősi templom, ami alatt található egy 30-40 méter mély V-alakú szoba. Szín tiszta beton, de az idő vas foga is beletört, így az elmúlás egyetlen jelét sem hordozza magán, mintha csak tegnap építették volna. A négy falából csak kettő formálja a V-t, a másik kettő, függőlegesen álló betontömbök halmaza. Lépcsőzetesen megy egyre mélyebbre és minden foka a lépcsőnek egy méter magas és kettő méter széles, ezeken a hideg, kőágyakon babák fekszenek. Ártatlan gyerekjátékok, hosszú hajú, szépen felöltöztetett lány babák. Némelyik zsák ruhában, mások, mint egy hercegnő, de egy valami nagyon fontos nincs két ugyan olyan baba. Valamiben mindegyik eltér kicsit, de a legfontosabb különbség köztük, hogy mindben egy magányos szellem fészkel, egy szellem, ami úgy döntött, hogy a baba teste tökéletes számára és nem megy onnan sehova.
A játék lényege a túlélés, minden páros kap tíz feladatot, amit a szobában végre kell hajtani, ha sikerül, a nyeremény leírhatatlan  és igazából ismeretlen, ha valaki nyert már, nem beszélhet róla, aki pedig nem nyert, az nem is tudna beszélni róla senkinek, hiszen halott.

Ide tartunk mi is, Suki és én is idegesek vagyunk, látható és érezhető is a feszültség. Próbálunk beszélgetni, de egy pár erőltetett jégtörő kérdésen és kínos mosolygással töltött másodpercen kívül nem nagyon foglalkozunk a másikkal. Izgulunk, nagyon, nem is tudjuk, hogy mire számítsunk, hiszen senki sem hisz a legendáknak és most egy olyan helyszínre tartunk, ahol egy legendából ismert játékon veszünk részt. Az angolt használjuk kommunikálásra, mivel Suki anyanyelve a japán, az enyém pedig a magyar nem nagyon van más lehetőségünk, mint a világnyelvek egyikét használatba venni. Kíséretünk egyik tagja hátra fordul az anyós ülésen és a kezünkbe nyom kettő-kettő brosúrát - Ezeket próbáljátok meg megjegyezni - mondja ő is angolul és vissza fordul. Az egyik teljesen japán, így én azt félre is teszem, a másikban viszont a babák képei és a nevük található felsorolva, egymás mellett. Elkezdem nézegetni a képeket, a babák mintha élnének a képeken, a szemük tele azzal a pici szikrával, azzal a tűzzel, amelyeket csak élő lények szemében látni. 25 oldalon keresztül a babák igazolványkép méretű portréi és neveik szerepel. Suki a japán kézikönyvet olvassa és közben egyre hevesebben veszi a levegőt, szinte már zihál, amikor megkérdezem, hogy mi a baj.

- Nagy kihívás áll előttünk - mondja Suki - Ezek élnek, mármint a babák, akaratuk van, gesztusaik, és ismerünk, kell, hogy mi mit jelent, különben magunkra haragítjuk őket és vége a játéknak. -

- Mi az, hogy akaratuk és gesztusaik vannak? - kérdezem - Ezek most babák vagy élőlények, vagy még is mik? -

- A legenda igaz, szellemek, minden babában egy szellem él, úgy hiszi, hogy a saját testében él, elfoglalta és nem tűri, hogy háborgassák. - meséli Suki a kézikönyvet böngészve. - Vannak köztük, akik régen emberek voltak, de vannak olyanok is, akiknek ismeretlen a származása. - Ekkor rám néz, és apró könnycsepp jelenik meg a szeme sarkában. - Ezeket a babákat összegyűjtötték és bezárták, hogy ne tegyenek kárt senkiben, mi pedig azért utazunk oda saját belátásunk szerint, hogy kitegyük magunkat a haragjuknak, félelmüknek, bárminek, ami bennük tombol.

Suki szavai mélyen megülnek a gondolataimban. Most jut el a tudatomig, hogy mire is vállalkoztam, bele sem gondoltam, hogy itt hagyhatom a fogam, egészen mostanáig.

Megjöttünk - mondja a sofőr és a szélvédőn keresztül egy előttünk tornyosuló épületre mutat.

Semmi extra nincs a házon, egy nagy, régi lakó épületnek tűnik így első látásra, emeletenként ablakokkal, néhol erkélyekkel és a teteje a felhőkarcolókra emlékeztető piramis alakú tűhegy. Begördülünk a bejáratához és kinyitják nekünk az ajtókat. Onnantól, hogy elfogadtam a játék meghívását, szinte mindent hét pecsétes titok őrzött, annyit tudok csak, hogy az első utam Malajziába vezetett repülővel, ott találkoztunk Sukival és kísérőink, sűrű elnézést kérve közölték, hogy a következő repülő utat egy zsákkal a fejünkön kell megtennünk. A második landolás után alá is íratták velünk a titoktartási és egyéb nyilatkozatokat, majd beszálltunk az autóba, hogy elhozzon minket ehhez a szörnyű, lélekölő kinézetű építményhez.
Kiszállunk a kocsiból és besétálunk az előtérbe, innentől válik világossá, hogy ténylegesen egy templomban vagyunk, bár motívumai alapján nem ismerhető fel egyik ismert vallás sem, mindenhol gyertyák és füstölők sorakoznak, egy pár perc elteltével enyhe fejfájás kezd kerülgetni a füstölők szagától, de tovább is indulunk és rövid séta után egy óriási beton ajtó előtt állunk.

Innentől nem kísérjük tovább Önöket - mondja sofőrünk - Az ajtó mögött várnak a feladatok, sok sikert kívánunk, és köszönjük a részvételt. - majd sarkon fordulnak és elsétálnak mindketten. Sukival még állunk egy pár másodpercig, és azon tűnődöm, mi történne, ha most megpróbálnánk elmenni? Lelőnének minket? Visszahoznának erőszakkal? De mindegy is, azért jöttünk, hogy rész vegyünk a játékban, így nincs visszaút. Megfordulok, és az ajtót nézem, egy mélyedés van a bal oldalán, talán kilincsnek szánták, bele kapaszkodok és megpróbálom kinyitni, egy picit megmozdul, de nem valami nagy előre haladás. Suki mellém áll és az imént az ajtó megmozdításával keletkezett élbe kapaszkodva meghúzza ő is az ajtót. Picit még jobban kinyílik, össze nézünk és háromra közösen is meghúzzuk. Az ajtó köves súrlódással kinyílik és a sötétség bámul ránk a túloldaláról. Suki rám néz mosolyogva és bólint, vissza mosolygok és felnézek a hatalmas kőtömbre, amit ajtónak használtak. A belső oldalán egy papír lóg egy szögre függesztve. Egymás alatt japánul és magyarul állnak rajta a mondatok, pontokba szedve. Az első pont így szól:

1. Nyisd ki az ajtót.

Nos, ez kész - mondom Sukira mosolyogva és rámutatok az első pontra.

Pipáljuk ki gyorsan! - veszi le a szögről a papírt - Remélem minden feladatunk ilyen nehéz lesz. - Neveti el magát.

Mindketten belépünk az ajtón, ami lassan bezárul mögöttünk, minket koromsötétségben hagyva. Egymás után lámpák gyúlnak a mennyezeten és így láthatóvá válik előttünk egy lépcsősor, elindulunk lefelé és egyre inkább hozzászokik a szemünk a félhomályhoz, amit a pici lámpák csináltak a teremben. A lépcső aljára érve beton padló vár minket, és ebben a pillanatban még több lámpa kapcsolódik a fejünk fölött messze látható plafonon. Ekkor eszmélünk rá, hogy a szoba valódi, nem csak kitalálták és nem is átverés az egész, egy gigantikus méretű V-alakú szoba aljában vagyunk, melyek a keleti és nyugati fala a V két szára, mi pedig a déli falon nyitott ajtón keresztül jöttünk be és sétáltunk az oda épített lépcső aljára. És a lépcsőzetesen felépített szobában elrendezett babák, mind ott fekszenek egymástól pontosan ugyan akkora távolságra.

A játék szabályai a következők, - kezdi olvasni Suki a kézikönyvet - a szoba lakói mind vágynak valamire, de vajon a feladatod tényleg az, amire vágynak? Végre kell hajtanotok minden pontot a listátokon, csak így nyerhetitek meg a Játékot. Alulról fölfelé kell haladnotok és csak azonos magasságban lévő lakóit használhatjátok a teremnek. Tehát ha egy feladatot elvégeztetek az első és második szinten, a jobb oldalon, a harmadik feladat a baloldal első vagy második szintjén végezhető csak el.

- Értem, tehát mondjuk, én az első feladatot a jobb oldal első fokán megcsinálom, Te a másodikat egy fokkal fölöttem, akkor a harmadikat csinálhatjuk ugyan ezen az oldalon, vagy a másik oldal első vagy második fokán...

- Igen, - mondja mosolyogva - de vigyázz, mert 10 feladatotok van és csak öt lépcsőfok van mindkét oldalon!

- Jó, kezdjünk bele, - mondom felpörögve - mi az első kérés?

2. Mutatkozz be Jubusha-nak

 - Oké Suki, kérek egy kis segítséget... Ki az a Jubusha? - Ebben a pillanatban a jobb oldal első fokán talpra áll egy baba, mintha Drakula kelne ki a koporsójából. - Felejtsd el Suki, azt hiszem meg van.

- Figyelj nagyon a gesztusaira - mondja Suki suttogva - Ha felemeli a jobb kezét, elfogadta a bemutatkozást, ha a balt, azonnal hagyd abba a beszédet, és ha mind a kettőt egyszerre, nos, akkor gyors vége lesz a játéknak.

Közelebb lépek a Jubusha-hoz és finom főhajtással köszönöm neki. - Üdvözlöm Jubusha, a nevem Gábor, örülök, hogy megismerhetem Önt. - Ettől konszolidáltabb bemutatkozás nem jut eszembe, de úgy látszik nem is kell. A baba megremeg, és finom kacajok visszhangzanak a teremben, Jubusha megemelkedik és egy kislány szelleme jelenik meg, a babát a kezében tartva. Rám néz és hirtelen elillan, majd Jubusha úgy csapódik a helyére, mintha a gravitáció négyszer erősebben rántaná vissza, mint kéne. A baba jobb keze felemelkedik, majd vissza áll a helyére és Jubusha lefekszik tovább pihenni.

Mi pedig kipipálhatjuk a második feladatot a listáról.

A harmadik feladatot csinálom én. - mondja Suki - Egyszerű, egy ajándékot kell adnom Kamarashi-nak. - előveszem a kis képes könyvemet és kikeresem a Kamarashi névhez tartozó baba képét. Egy szőke, kék szemű baba, pufók arccal, Suki elindul a baloldal felé, ahol az első lépcsőfokon Kamarashi fel ül és felé fordítja a fejét, Suki megdermed.

Ez nem jó jel - sziszegi felém a fogai között - valamiért nem tetszem neki én, vagy az ajándék, amire gondoltam. Mire gondoltál Suki? - kérdezem halkan - Az egyik cipőfűzőm akartam odaadni. - Suki felemeli a kézikönyvet és hangosan olvassa - Ha Kamarashi rád néz, nem tetszik neki valami, vagy a lényed zavarja, vagy az ajándékod nézi le. Kérdezd meg illedelmesen, hogy min változtassatok, és ő válaszol. Ha jobb kezét emeli, Te vagy a nem kívánt, ha a balt, az ajándékod.
Suki a babára néz, és azt kérdezi - Kamarashi kérlek, áruld el nekem, hogy Tőlem, vagy Gábortól fogadnád el szívesebben ezt az apró csekélységet? - A baba megremeg, mint az imént Jubusha és a levegőbe csapja a bal kezét. Értem, rendben - mondja Suki - köszönöm, hogy válaszra méltattál. Találjunk ki valami más ajándékot - mondom Sukinak és mindketten a gondolatainkba mélyedünk. - Majd azt veszem észre, hogy a baba lassan vissza fordítja a fejét és többé nem néz Sukira. Kitaláltad? - kérdezem izgatottan - Erre Suki csak bólint, oda sétál a baba elé, letérdel és a kezében tartott toll hegyével egy apró sebet ejt az egyik tenyerén. Ebben a pillanatban a baba lefekszik és Suki fölött a levegőben egy vékony, női alak jelenik meg. Hosszú nyelve van és csapzott, a derekáig érő ősz haja. Egy helyben megfordul, így fejjel lefelé lóg Suki fölött, aki felnéz, és ijedtében sikít egyet. Hátra esik, és maga elé tartja véres tenyerét, Kamarashi kinyújtja hosszú nyelvét és végig nyalja Suki vérző sebét, majd amilyen hirtelen megjelent, úgy tűnik el. Felsegítem Sukit a földről és épp ki akarjuk pipálni a harmadik feladatunk, mikor a papírra egy csepp vér hullik az orromból és lassan keresztül húzódik a feladaton. Az orromhoz nyúlok, de semmi jele annak, hogy vérezne. Tépek egy darab anyagot az ingemből és bekötjük Suki kezét.

4. Csókold meg Shamanira-t.

Akkor ezt én vállalnám. - mondom férfiasan kidomborítva mellkasom - Akkor baloldal második sor.

Emlékszel, hogy ki Shamanira? - kérdezi Suki ijedten -

Persze! Az ő arcán van egyedül feketére festve a szem környéke és az orra. - mondom magabiztosan és odalépek a babához. Felemelem és ebben a pillanatban a baba felkapja jobb kezét, vissza nyomom a helyére, erre a baba elfordítja a fejét és a szemeit takarja bal kezével. Ez azt jelenti, hogy mérges rád - szól Suki a hátam mögül - Mit sem foglalkozok vele, a baba arcára csókot nyomok, a baba hirtelen felém fordítja a fejét és a semmiből orkán erejű szél hangját hallom, valahol a távolban egy női sikoly hallatszik, de szinte megsüketít a szél hangja. Shamanira mindkét kezét felemeli és kirepül a kezemből, haja az égnek áll és kék hosszú ruhája szinte izzik. Lassan a hajától kezdve előbukkan egy csontos, vékony kéz egészen fölöttem nyúlik át és a hátam mögé vezet. A vér is meghűl az ereimben, nem akarok megfordulni, de valami még is erre késztet. Amint meglátom, a szellemet szinte az összes élet elhagyja a testem, rövid, fekete haja lófarokban van összefogva, hideg, szürke szemei úgy cikáznak az arcomat kutatva, mintha azt keresné, honnan kezdje el letépni a bőrt a képemről és a lényeg, hogy nincs alsó állkapcsa, nyelve úgy csapkod a levegőben, mint egy az életéért küzdő kígyó. Előkelő ruhát visel, de abból is hiányoznak darabok itt-ott, így láthatóvá válik, hogy nem csak a ruhája, de teste is szakadt és hiányos. Shamanira közelebb hajol hozzám és nyelvével végig simítja az arcom, majd keresztül suhan rajtam a babáját tökéletes pontossággal visszatéve a helyére eltűnik.

Levegő után kapkodva botorkálok vissza Suki mellé, aki szemmel láthatólag ugyan olyan sokkban van, mint én, majd egy pár másodperc múlva a kézikönyvvel ütni kezdi a hátam.

Mindkettőnket megölethettél volna Te Őrült! - kiáltja - Többször ne legyél ilyen türelmetlen!

Igazad van, sajnálom Suki - mondom a földön ülve - többet nem követek el ilyen hibát.

Még hat feladatunk van, ajánlom is, hogy szedd össze magad, én szeretnék innen hazamenni - mondja Suki, miközben lekuporodik mellém a földre.