Leereszkedés

Csendes tavaszi eső áztatja a város utcáit, miközben a semmibe révedve hallgatom a rádióból halkan fülembe kúszó zenét és a vízcseppek hangját a betonon. Felszabadult érzés önti el a testem, a teljes megnyugvás érzése, átadom magam és kényelmes bőrfotelembe süppedve kortyolgatom kedvenc brandymet. Újabb nyugodt napot zárunk az őrsön, hiszen lassan két hete még egy hitvány gyorshajtási ügyünk sincs, ha továbbra is ilyen eseménytelen marad a város, lehúzhatjuk a redőnyt és mehet minden rendőr, amerre lát. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de bármit megadnék egy gyilkossági ügyért, vagy egy szimpla zsarolás is megteszi, de gyűlölöm, ha az agyamnak nincs mivel foglalkoznia és átveszi felette az uralmat az unalom pocsolyaszagú démona. Az elmúlt napokban már próbálkoztam nyelvi fejtörőkkel, puzzle játékokkal, bármivel, ami leköthet, de semmi sem vált be. Felkapom ütött-kopott bőrkabátom és felpattintom a gallérját, utálom, ha a hideg eső a nyakamat éri és végigfolyik a hátamon, elfogyott az összes cigim, így kimegyek a legközelebbi trafikhoz. Időközben az eső haragos széllel társulva jár táncot az utcákon, már szinte olyan, mint a hollywoodi filmek jeleneteiben, átláthatatlan esőköpeny. Szakad, mintha dézsából öntenék, ahogy a régi mondás tartja. Miközben a trafikos a cigaretta kínálatát sorolja, megakad a szemem az újságok között egy szórólapon. "Antik könyvek, filmek, tárgyak." - áll rajta nagybetűkkel - Mindig is szerettem a régiségeket, kérek egy dobozzal a sárga, szűrő nélküli, Coco Longo cigiből és megkérem, hogy csapjuk hozzá a mai újságot és egy szórólapot is az antikbolthoz. Visszatérek a kis kocka irodámba, amit csak négy fal választ el mindenki mástól. Az őrsön depressziós hangulat uralkodik. Mindenki dolgozni szeretne, de senkinek sincs tennivalója. Leülök az asztalomhoz és rágyújtok, az újságot félreteszem, és a szórólapot kezdem böngészni. Szinte érzem, ahogy a lelkem új erőre kap, mintha csak nekem küldte volna ezt a kis régiség kereskedést a sors, hogy vére kezdjek magammal valamit. Az üzlet a város közepén van, és kicsit kiesik a szokásos útvonalamhoz képest, de olyan fellángolást érzek, mint amit már nagyon régóta nem, így biztosan útba fogom ejteni a helyet.

Napfényes péntek délután van, egy pár perce vége a munkaidőnek és mindenki arcára a hétvégét üdvözítő mosoly ült ki. Én pedig eldöntöttem, hogy ma meglátogatom a régiség kereskedést, egy egész hétvége áll előttem, hogy belevessem magam bármibe, amit ott találok.

Az városközpontba kétféleképpen juthatok be, az egyik, hogy autóval megyek, ami péntek délután kizárt, a csúcsforgalomban holnap estig sem jutnék be autóval, a másik a tömegközlekedés, pontosabban magasvasút. Örül neki mindenki, hogy végre ismét közlekedik és biztonságos, hiszen ez nem volt mindig így. Alig egy fél éve, hogy elkaptuk az utolsót is a városban randalírozó terroristákból, akik több robbantást is elkövettek a magasvasút és a léghajó járatok útvonalain is. Magukat csak A Látónknak nevező szélsőséges szervezet tagjai voltak, akik minden és mindenki ellen lázadtak, ami nyugodt és rendezett volt. Nagy az unalom az őrsön, de ezeket az idiótákat nem sírja vissza senki. Öngyilkos merénylők, civil életeket követelő támadások, minden volt itt, amit az ember egy ilyen csoport munkásságával egy napon emlegethet. Bár léghajóra nem ültem gyerekkorom óta, nem is kívánkozok rá. Tudniillik tériszonyom van, már az ötödik-hatodik emelet környékén is.

Egy kis omladozó falú épület előtt érem el a szórólapon szereplő címet. A megkopott táblán a bejárati ajtó fölött az áll "Menryn Régiségei", közvetlenül mellette egy korhadó fa cégér látható a homlokzatból kiemelkedve két pipaszár lábbal kapaszkodva a porladozó falhoz, rajta egy hajdanán aranyszínű serleg és pár érme sötétzöld háttérrel. Az ajtón neon zöld és sárga színnel váltakozva világító nyitva felirat tölti meg a szemem és lelkem lelkesedéssel, habozás nélkül benyitok. Hihetetlen meglepetést okoz a valódi csengő halovány, csilingelő hangja az ajtó fölött, amint belépek. Egy a polcokat rendező fiatal férfi lép a pult mögé, melegséget árasztó mosollyal néz rám és széttárja a karjait.

- Üdvözlöm Menryn Régiségboltjában! A nevem Glükkon Menryn, miben segíthetek Uram?

- Jó napot kívánok, Gabriel Floyd vagyok. Ömm, egyelőre csak szeretnék szétnézni, köszönöm.

- Ez csak természetes Mr. Floyd, ha bármiben segítségére lehetek, szóljon bátran, vagy csapjon jó erősen a pulton a csengőre. - kocogtatja meg ujjával az előtte elterülő pulton a kis ezüst csengőt.

Az üzlet dohos szaggal teli, mindenfelé régi könyvek sorakoznak a polcokon, térképek göngyölege foglalja el pillanatnyi nyughelyét minden sarokban és jó pár helyen, a földön is. Általam sosem hallot írók könyvei, versei, életrajzi írásai néhány polcon, a századforduló előtti ismert írók termékeny időinek gyümölcsei máshol. Egy hátsó terem szinte csak földgömbökkel van tele, némelyik pici tűnyomokkal tarkítva, mások pedig kinyitva árulkodnak a beléjük rejthető italok búvóhelyeiről. Régi, rozsda marta kardok és tőrök pengéi meredeznek egymásra az egyik falon, flinták, pisztolyok, puskák a másikon. Majd végre sikerül megtalálnom, amiért érkeztem, egy hátsó falon végig húzódó hosszú, négypolcos állvány, fölötte pici fa táblán a felirattal "Rejtélyek". Gyermeteg bódulattal vetem bele magam a papírtömegekbe, hogy megtaláljam a tökéletes iratot, amely végre lefoglalja csapongó, az unalomtól átázott agyam teljes kapacitását. Végül egy ismeretlen szerző kéziratánál időzök el, amely halott istenekről és az általuk nekünk hátrahagyott nyomokról mesél. Ez tökéletes olvasmány lesz a szürke hétköznapok sűrűjében, gondolom magamban és önelégült vigyorral az eladópult felé veszem az irányt.

- Nem könnyű olvasmányt választott - mosolyog rám Mr. Menryn.

- Szeretem, ha van min törni a fejem - jegyzem meg félszeg mosollyal.

- Akkor ezt imádni fogja. De biztos benne, hogy csak ezt akarja elvinni? Van még plusz két kötet hozzá.

- Ha lehetséges, a teljes sorozatot elvinném, ha már lehet, akkor a végére járok teljesen. - mondom nevetve és farzsebemből előhúzom a tárcámat.

- Rendben Uram, egy pillanat és hozom is őket.

Mr. Menryn eltűnik a rejtély szekció irányába, majd két könyvvel tér vissza, az egyik egy vékonyabb, még a másik egy jó négyszáz - ötszáz oldalas szörnyeteg.

- Meg is volnánk Mr. Floyd összesen négyszáz ötven Cameila lesz. - mondja Mr. Menryn, miközben egy papírzacskóba süllyeszti a könyveket

- Biztosan jól számolt? Kicsit kevésnek érzem az árat, főleg azzal a dromedárral a szatyorban.

- Természetesen Uram, az egyik könyv egy ajándék, hogy máskor is bizalommal forduljon hozzánk, ha fejtörőre vágyik.

- Nagyon szépen köszönöm, természetesen, ezek után máshova nem is mennék. - mondom, miközben magamhoz veszem újdonsült olvasnivalóimat és a kijárat felé indulok.

A kereskedésből kilépve ismét elered az eső, így a kabátom alá rejtem előle a könyveimet és a magasvasút felé indulok. Itt az ideje, hogy haza térjek és belevessem magam a rejtélyek sokaságába.