Szenvedők

Nos, Kezdi előadását Steamshock, tudom, hogy mindannyian megéltük már a vérfagyasztó látomások sokaságát, de a modern ember által is érthető nyelven most először fogják hallani a Hírvivő próféciáját. Kérek mindenkit, hogy hallgasson végig és a lehetőségekhez képest őrizzék meg nyugalmukat. Mindenki feszülten várja, hogy mi is a mondanivalója álmaink rémségének…

„Amég Ti emberek víg nemtörődömséggel élvezitek a bűnök bűneit, – kezdi olvasni jegyzeteit a Prof. – az Elsőszülött minden nappal erősebb lesz, édes kínotok nektárként nyeli féktelen gyomra. Eljő a vég és pusztulat, mikor az Elsőszülött királysága ismét fényesen tündököl, minden ember elpusztul és így válik eggyé múlt, jelen és jövő.”

 Steamshock keze remegve teszi a papírjait az asztalra és szinte alig hallhatóan megköszöni a figyelmünket. Az ereinkben megfagyott vérrel, hüledezve ülünk, mikor a hangszórókból egy kérdés hangzik el. Az egyik koreai társunk az. De Professzor, ha az álmainkban nem az Elsőszülött beszél hozzánk, akkor ki az? Professzor Steamshock szinte új erőre kapva válaszol a kérdésre. Kedves Yumi, köszönöm a kérdését, kutatásaimból kiderült, hogy az Elsőszülött már kétszer meglátogatta a bolygónkat. Az első alkalomról csak feltételezések születtek, ez a dinoszauruszokat kipusztító aszteroida, viszont a második alkalom előtt több embertársunk figyelmét is megpróbálta felkelteni egy Hírvivő. Álmainkban egy ilyen Hírvivő szól hozzánk. Elnézést kérek Professzor Úr, – vágok közbe – mi volt a második alkalom? A második világháború volt a második eljövetele Marco. Ekkor már elég erős volt, hogy néha teste öltsön, de leginkább egy bizonyos férfi testét használta magnetofonnak, hogy úgy fogalmazzak. Igen, jó a feltételezésük, AZ a bizonyos férfi volt az Elsőszülött bábúja.

A következő két óra azzal telik, hogy próbáljuk megfejteni a Hírvivő üzenetét, heves viták alakulnak, többen felvetik, hogy jeleznünk kéne valamely szervezet felé a tapasztalatainkat, ezt minden alkalommal leszavazzuk, hiszen biztosan elmegyógyintézetben landolna mindegyikőnk. Éjfél körül jár, mikor asztalt bontunk és megegyezünk, hogy jobb lesz ezt holnap, tiszta fejjel folytatni. Még beülök a hotel bárjába, hogy igyak valamit és csatlakozik hozzám a csoportunk legnagyobb koponyája és Luigi, aki Olaszországból érkezett a találkozóra. Az egész összejövetel alatt az angol a közös nyelvünk és így folyik minden beszélgetésünk. Egyébként mivel foglalkozik Marco? – kérdezi Luigi – Közép vezető vagyok egy nagyvállalatnál, - válaszolom – egy fogaskerék a sok közül. Ön miből él, ha szabad érdeklődnöm? – kérdezek vissza – Én egy kis vállalkozásból keresem a kenyerem, matracokat árulok. Milyen ironikus, az emberek kényelmes alvását próbálom segíteni, holott hónapok óta alig alszom… - érkezik a válasz Luigi-tól – Fél kettő vagy kettő óra lehet, amikor a szobámba érek, kissé becsípett állapotban. Kinyitom az ajtót és belépek a szobába. Felkattintom a villanyt és amint megfordulok, megdermedek. A szobámban található fotelben egy feketén füstölgő alak ül, hosszú, fekete ruhában, ami bőrnek tűnik. Rám emeli a tekintetét és széles mosolyra húzódik a szája.

Üdvözlöm Marco! – szólal meg a teremtmény – Tudomásomra jutott, hogy meglátogatta Önt és pár társát testvéreim Hírvivője. Nos, mint azt Ön is érzékelheti, én kevésbé vagyok maradi és szeretem, ha az emberek értik is, hogy mit akarok mondani. A lény az anyanyelvemen beszél hozzám és ettől még inkább reszketni kezdek. Hagy mutatkozzam be – folytatja – én vagyok az Elsőszülött, örülök, hogy megismerhetem… Ezzel felém nyújtja hosszú ébenfekete karmokban végződő kezét. Hátrálnék, de mögöttem közvetlenül az ajtó van és nekiütközöm. Ó, nincs mitől félnie – villantja rám pengeéles agyarait – hiszen pontosan tudja, hogy ha azt akarnám, már rég nem élne. Bólintok, de egy hang sem képes elhagyni a szám. Bemutatkoznék, de nevetséges levegőért kapkodáson kívül semmire sem vagyok képes. Tudom, kérem, nem csigázza magát, Marco Leaves. Tudja, csak azt nem értem, hogy miért választották magukat testvéreim. Ilyen szedett-vedett bandát még sosem láttam. Viszont, örömömre fog szolgálni, kivégezni minden egyes tagját az Önök kis csoportosulásának. Sok sikert kívánok Önnek és a barátainak, meglátjuk, hogy mire mennek ész nélkül.

Ahogy elhagyja, az utolsó hang a száját füstté válik. Kiállhatatlanul erős ammónia szagot hagy maga után. Szinte gondolkodás nélkül kirontok a szobámból és ész nélkül nyomkodni kezdem a lift hívógombját. Ebben a másodpercben Matheus falfehér arccal jelenik meg mellettem Te is láttad? – kérdezi – Igen, azonnal le kell mennünk Steamshock-hoz! – válaszolom neki elcsukló hangon – A professzor emeletén is ugyan az az erős ammónia szag fogad minket, öklendezve takarjuk el az orrunkat és vesszük az irányt a kétszáz-tizenegyes szoba felé. Az ajtó feltépve és odabent több társunk áll. Mindenkinek megjelent az Elsőszülött. Matheus-al belépünk a szobába és ekkor Luigi ront ki a hálószoba ajtaján, végig okádva a háló előtti folyosót. Elfordulok, erre nincs felkészülve a gyomrom, de a kíváncsiság erősebb, odalépek a háló ajtajába és benézek. Minden csupa vér és a mennyezeten egy szerencsétlen szobalány van kifeszítve. A teste ketté szakítva, de a ruhája érintetlen, viszont a belső szervei így is lógnak a ruha alól. Nekem is felfordul a gyomrom és kirohanok a liftek elé. Hatalmas, mély levegőket veszek, szerencsémre már ammónia szag nincs legalább. A következő ember, aki kilép az ajtón egy másik sorstársunk Isabella, kórboncnok, így neki edzettebb idegei vannak, mint szegény Luigi-nak és nekem. Odalép hozzám, Marco, látta, hogy mi van vérrel a falra írva? – kérdezi megrökönyödve – Nem, nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy szétnézzek. – válaszolom még mindig a hányingerrel küzdve – Valaki azt az üzenetet hagyta nekünk, hogy „Sok sikert”. Ebben a pillanatban Isabella elsírja magát és belém nyilal a felismerés. Professzor Steamshock nincs sehol!