Egyedül vagyok a lakásban, ezért be is kulcsolom inkább az ajtót, nem akarok váratlan vendégeket. Túl hosszú volt az éjszaka és a lakótársam sincs sehol, általában ő ébreszt, de ma semmi. Kiabálást hallok a lépcsőházból, gondolom, megint a szomszéd balhézik, de csak nem hagyják abba. Odalépek az ajtóhoz és kinézek a kémlelő lyukon.
A szomszéd lakás ajtaja nyitva, belülről langyos lámpafény világít a lépcsőházba, más fényforrás nincs és reggel hat órakor még nincs elég világos télen ahhoz, hogy lásson bármit az ember. A szomszédunkban lakó férfi testének körvonala takarja el a háta mögül kiszűrődő meleg, otthonos fényt. A szintünkön található lakásokat nem folyosó, hanem egy nagy közös tér köti össze. Hideg kövezetén mezítláb áll a férfi 5-6 év körüli kisfia, nekem háttal. Attól függetlenül, hogy nem látom az arcát, tudom, hogy valami nincs rendben. A kisfiú eltűnt, két héttel ezelőtt. A kedves szomszédunk minket gyanúsított és még a rendőrségen is jártunk az ügyben. Valamiféle szertartást emlegettek és, hogy bűnhődni fogunk. Ez nekem érthetetlen volt, viszont a lakótársamról senki sem hinné el, hogy normális ember.
Velem egy magas, vékony testalkatú srác, hosszú, fekete haja mindig úgy néz ki, mintha épp akkor lépett volna ki a zuhany alól, csapzott, az arcára és a vállára ül. Beköltözésünk óta nem sokat beszéltünk egymással. Általában a szobájában tanul vagy tudom is én mit csinál. Ugyan ezt mondtam a rendőröknek is, amikor kihallgattak. Nem érdekel, ameddig nem illegális dolgokat művel, azt csinál, amit akar.
Visszatérve a kisfiúra, így is látszik, hogy valami nincs rendben. Az apja hulla sápadt arccal nézi a gyermeket és hátrébb lép az ajtóból. Ekkor a lakásuk fénye vetül a kis ember testére. Az amúgy is rövid haja nincs sehol, a testét pedig keresztül szúrta valamilyen fém. A férfi hisztérikus kiáltással veti rá magát ágyéka gyümölcsére és kirántja belőle a LAKÓTÁRSAM kését. Akkorát lök saját fián, hogy az teljesen a lépcsősorig repül, ahol szétveri a fejét az egyik lépcső sarkán. Késsel a kezében az apuka őrült tekintettel méregeti az ajtónkat, majd tiszta erőből neki ront. Az ajtó szinte azonnal beszakad és én berepülök a lakásba az ütéstől. Az őrjöngő férfi bokámnál fogva rángat ki a lakásunkból a lépcsőházba. Magamhoz sem tértem még az ajtó betörése után, a kés hideg pengéje mélyen vág a torkomba, átvágja az inakat, izmokat és a meleg vöröslő vér átáztatja a ruháim, a férfi ruháit és az alattunk elterülő kövezetet. Utolsó gondolatom, hogy miért én… de már a gondolatot sem tudom befejezni, úgy érkezik értem a kaszás. Szemeim elnehezülnek és bezárulnak.
Ismét látok… ugyan azt, amit eddig is, csak valahogy másképp, mint egy külső szemlélő. Élettelen testem alattam hever, és én mintha lebegnék, fejem jó pár centire a testemtől oldalra bukva fekszik, a számból és orromból még mindig folyik a vér. Nem beszélve a nyakamról, ahonnan szinte zuhatagként ömlik az élet eszenciája. Furcsa neszek vonják el önsajnálatomról a figyelmem, a lakásunkból valamiféle ében fekete massza kúszik elő és magába temeti a testem és fejem. A férfi szinte azonnal szörnyet hal, amint meglátja a masszát. Ebben a pillanatban a fölöttünk és alattunk található emeletekről is megjelenik pár lakó és elszörnyülködnek a pokol eme Földi bugyrán.
Azonban, a fekete massza látványa mindenkit halállal kecsegtet. Körülbelül nyolc vagy tíz hulla fekszik az egész lépcsőfordulóban és a massza lassacskán felveszi a testem formáját. Percről-percre egyre szorosabban fonódik körém. A lakásunkból ismét egy élőlény bújt elő, egy fotel méretű pók, ami beásta magát a tetemek közé, hosszú, szőrös lábaival, mintha várt volna valamire. Az idő mintha megállna és a massza szép lassan elpárolog maga mögött hagyva engem és rengeteg kígyót. A kígyók mindenfelé tekeregnek és a pók lelkesen zabálja őket, egyiket a másik után, majd a testemre mászik.
Már nem én irányítom az izmaimat, nem az én tudatomra reagál az a szervezet. A fej ismét eggyé vált testtel, hirtelen bal karjával keresztül nyúl a pókon, tenyerében tartva annak szívét. Egy pár másodperc után Ez a valami, ami hajdanán én voltam felkel a földről és széles vigyorral néz szét maga körül. Majd rám néz, mintha tudná, hogy még látom ami történik, mintha tisztában lenne vele, hogy a lelkem nem lett az övé. Ahol régen a szemeim voltak most két éjsötét folt csücsül. Lassan besétál a lakásba és eltűnik a hajnali sötétségben.
Ebben a pillanatban hideg verítékben úszva ébredek ebből a rettenetes rémálomból és a fülemet megüti a szomszéd kisfiú keserves sikítása…
A bejegyzés trackback címe: