Szentségtelen (részlet)

Az éjszaka sötétsége új telepedett a városra és az azt körülölelő erdőre, mint a föld az erdő fáinak gyökerére. Elfedte, betakarta, minden réséhez beférkőzve kitöltötte azt. Kísérteties csend lett úrrá a tájon, sem állatok, sem emberek által keltett zaj nem volt hallható. Ezt a csendet egy cigaretta végének felparázslása törte meg, miközben Mathew Lazarow beleszívott egy hatalmasat, gomolygó füst halmazt küldve a tüdeje legmélyebb bugyraiba is. A füst Mat száján és orrán keresztül egyszerre távozott, a város végében álló lepusztult acél üzem fölé tornyosuló kémény szégyenében roskadozni kezdett. Mathew elmélázott a város csendjén, sehol egy ember, az utcákon nincsenek autók, tömegközlekedés, semmi sem történik. Békés, unalmas, sivár és sajnos való igaz, szellemváros képét adja át ez a jelenet. Egy parányi füst-szellem kúszik ki a cigarettából és Mat szeme felé veszi az irányt, ám mielőtt elérné a célját a cigaretta zuhanni kezd egy jól irányzott pöckölés után. A füst felszívódik és Mat belép az erkélyről egy sivár garzonlakás nappalijába. A hőség kibírhatatlan a lakásban, annak ellenére, hogy két ventilátor is keveri a levegőt, csak a forróságot lökdösik egymásnak. Minden ablak tárva nyitva, hogy legalább mozogjon a levegő, de ez sem segít, Mat az asztalon fekvő digitális órára mered, tíz perc múlva hajnali három. A parányi füst célját végül egy kósza izzadtság csepp teljesíti be, ami belefolyik Mat szemébe izzó, csípős fájdalmat okozva. Az ember azt hinné, hogy északon sokkal jobban el lehet viselni a nyarakat, hogy hűvösebb és szellősebb az egész. Mathew hosszú évek óta nem járt szülővárosában, és ha munkája nem sodorta volna vissza, talán sosem látogatja meg az utcákat, épületeket, amik között felnőtt.

A várossal ellentétben az erdő fái között kellemesen hűvös szél mozgatja a leveleket és bokrokat. Még nincs vadász idény, így az egyetlen, aki ilyen kései időben az erdőt járja a vadgazdálkodás embere. Elszaporodtak a vaddisznók és szemtelenül egyre merészebben túrják fel a város utcáit. Sid Wilkins vadőr egyetlen feladatot kapott az éjszakai műszakra, legalább négy vaddisznót ki kell lőnie, hogy a többi inkább az erdő belseje felé vegye az irányt és eltávolodjon a város határaitól. Messze volt már éjfél, ezért Sid úgy dönt, hogy leül egy a túraútvonalon lévő padra és kortyol a termoszában lapuló kávéból. Ágak recsegése töri meg az erdő hangtalan éjszakáját és Sid talpra ugrik a padról, hogy szemügyre vegye mi keltette a zajt. A fák sűrűjében egyre hangosabb a recsegés, mintha néhány fa törzse csavarodna ki, vagy a gyökerüket akarná valami kitépni a földből. Az egyik hatalmas fenyő előtt Sid felfigyel valami furcsaságra, mintha lélegezne a föld, egyenletesen felemelkedik és lesüllyed, ez adja a recsegő hangot is. Sidney közelebb merészkedik és egy vastagabb ágat felvéve a földről megböki az erdő tüdejét. Ahogy az ág a domború földdarabhoz ér, egy éjsötét kéz nyúl ki belőle, fekete, nyirkos és valami csöpög róla. Sid ijedtében elejti a botot és fenékre esik, ám szinte azonnal életmentő módba kapcsol az agya és négykézláb siet, hogy segítsen, akárki is legyen, aki a föld alatt ragadt. Hisztérikus ásásba kezd a csupasz kezeivel és csak akkor hagyja abba, mikor ismét meglátja ezt az iszaposnak tűnő vékony fekete végtagot. Megérinti és a kéz azonnal Sid csuklója köré fonja jéghideg ujjait. Tűhegyes körmeit mélyen Sid húsába mártja és a fekete iszapszerű folyadék kúszni kezd felfelé Sidney karján.

Mathew riadtan ébred és szinte kiugrik az ágyból, mintha egy férfi ordítását hallotta volna. Kinéz az ablakon és a tárva-nyitva álló nyílászárók túloldalán verőfényes napsütés fogadja. Mat hunyorítva visszanéz az asztali órájára, délelőtt tíz óra harminc perc van. Azt sem tudja mikor aludt el végül, a forróságban valamikor egyszer csak kikapcsolt az öntudata és álomba merült. Rengeteg dolog vár még rá ezen a napon és nagyon úgy tűnik, hogy egy fél órás késésben van már most.