Lassan ébredek egy rekedtes motorhangra. Kinyitnám a szemeimet, de a nap sugarai elvakítanának. Szemhéjamon keresztül észreveszem, hogy egy árnyék kúszik be a nap és érzékeny szemeim közé. Kinézek az ablakon és meglátom, a komoran berregő motor gazdáját. Egy kereskedő léghajó lebeg komótosan a légi kikötő felé, hatalmas légtartálya takarja el a napot. A friss áru, kenyér, hús, zöldség és gyümölcs áradat már nyitás előtt a piacra vonzza a város lakóit. Ebben a városrészben nem jár a minden napi ellátmány. Körbenézek a szobámban, egyenruhám és fegyverem az ablak mellett álló ódon fotelen pihennek, a vacsorám maradéka egy tányéron a lábam mellett a földön. Egy üveg vörösbor várja, hogy végre kiürüljön, de már gusztusom sincs ránézni. Egy hete bontottam, amikor még volt kivel kedélyesen iszogatni. A bor émelyítő szaga megcsapja az orom, ezért kitárom az ablak szárnyát, kihajítom az üveget és hagyom, hogy átjárja a friss levegő a lakást.
Elég magasan élek ahhoz, hogy nekem már ne jusson az utca áporodott, gyomorforgató szagából. Kitántorgok a konyhába és a maradékot a kutyám tálkájába szórom. Nem ébredtem még fel igazán, de ez nem marad így sokáig. Hallom, ahogy a hálóból irdatlan sivítás mellett a rádióm életre kel és valaki a másik oldalról a nevemet ordibálja. Nincs túl sok időm, riasztást kapott a Gárda. Gyors arc és fogmosás, öltözés és indulás. Alig tizenegy óra lehet, de már így is közel harmincnégy fok van az utcán. A lépcsőházból kilépve megcsap a húgyszaggal keveredett rohadt zöldségek bűze. Ki tudja még, hogy milyen mocsokban gázolunk minden nap. Anno emlékszem, hogy macskakő borította a negyed utcáit, ez mára már tényleg csak emlék. Valamiféle barnás folyadék borítja minden utca, minden zugát. Palotaőr vagyok a Gárdánál, büszke vagyok, hogy tag lehetek és büszkén viselem az egyenruhát. Legalább is viseltem.
Az elmúlt hónapokban elfajultak a dolgok, felkelések és zavargások követték egymást Jöttamirben. Hatalmas város volt ez, de az emberek elkeseredettsége úgy burjánzott szinte házról házra, mint valami vírus. Palotaőri mivoltom nem jogosított fel, hogy a zavargásoknál védelmi szervként megjelenjek, nekem az elöljárók biztonságának megőrzése volt a dolgom. Keményen ledolgozott tizenkét évem alatt sikerült őrség vezetővé előlépnem. A város felső negyedében a magas rangú politikusok és média személyek között rengetegen pénzelték a felkelőket, érdekükben állt ledönteni a rendszert. Egy ideje én is hitetlenkedve nézem, hogy, hogyan fordul testvér, testvér ellen és, hogyan emészti fel az embereket az elkeseredett harc az életben maradásért.
Amint a palotához közelítek, látom, hogy a díszes pénznyelő társaság újabb üléshez készülődik, hogy ismét döntsenek olyanok sorsa felől, akiktől a mindennapi kenyeret ellopják. A palotaőrök tisztelegve engednek át a kapun és én azonnal az őrszoba felé veszem az irányt. Innen mindent látunk a kamerákkal ellátott palotában, így könnyen meg is találom a palota legmagasabb rangú emberét, a Házigazdát.
Kikapcsolom a kamera rendszer rögzítését és a parkolóba indulok, hogy elrejtsem a miniatűr pokolgépet a Házigazda gőzautójában. Tegnap este kaptam ezt a kis kütyüt Juno-tól, könnyebb dolga van az embernek egy küklopsszal, ha megvakítja. A mi zsíros, tespedő szörnyetegünknek pedig a Házigazda a szeme.
A bejegyzés trackback címe: